1. fejezet

Sosem fogom megérteni,hogy az emberek miért akarnak annyira híresek lenni ??? Mi jó benne ??? A pénz ??? A média ??? Én egyáltalán nem akartam híres lenni,sőt nem is akarok az lenni,de sajnos nem mink választhatjuk meg a családjainkat. Nem mintha ha nem szeretném,sőt imádom őket ... csak.
- Kicsim készen vagy ??? - lépett be apám az ajtón ezzel kizökkentve engem mély gondolat menetemből.
- Igen apa már lassan készen vagyok.
- Rendben. Csak szeretném ha a díjátadón mindenki az én kislányomat dicsérné.
Ó igen,most felmerül bennetek a kérdés,hogy ki is lehet az apám,hogy egy díjátadóra készülünk. Egy énekes,színész netán rendező ??? Hát a három közül az első talált,ugyanis az én apám Nick Carter a Backstreet boys nevezetű bandából. Kicsi korom óta minden lépésemet követi a média,egy csomó híreséggel találkoztam,de valahogy még sem éreztem ezt teljesen magaménak. Nekem álmaim vannak,amiben az éneklés és apukám hírneve valahogy nem kap benne szerepet. Táncos akartam lenni,egészen pici koromtól kezdve. De az apám sosem engedte meg,mondván abból nem lehet jól megélni,és majd ő eltart engem,mivel én vagyok az ő ici-pici kislánya. Igen .. de az ici-pici kislányod azóta 18 éves...ébredj már erre rá apa !!!
- Még mindig nem vagy kész ??? - rontott be ismét apa és ezzel ismét megzavarva a gondolkodás menetemet.
- Mehetünk. - vágtam egy vigyort és lesunhantam a lépcsőn a nyomomban apával. Lent az ebédlőben várt minket drága nevelőanyám,akit szívből utáltam,és ezzel még szépítettem is.
- Jaj drágám,hogy te milyen szép vagy. Istenem,mindjárt elérzékenyülök.
Na ezektől a megnyilvánulásaitól rendesen elkap a hányinger.
- Köszi,Lauren. Apa indulhatnánk ??? - kérdeztem feszültem.
- Máris,addig várj meg a kocsiban - és egy határozott mozdulattal hozzám vágta a kulcsot.
Edzett voltam,így tudtam,mi fog most következni. 5 percen át tartó nyalakodás. Ezért inkább sietősre vettem a dolgot és megindultam az autónk felé. Gyors behuppantam,majd kihasználva az alkalmat elképzeltem,ahogy én vezetem a saját kocsimat,ahol nem kell végre apára várnom és verethetek az országúton miközben ...
*rádióban* Most pedig jöjjön a leghíresebb birt banda a One Direction,legújabb számukkal a Kiss you-val.
Akkorát sikítottam örömömben,mintha épp nyúznák le a bőrömet. Imádom a One Directiont,persze csak titokban,mivel egyes családtagjaim nem igen tartják őket szimpatikusnak. Ez alatt az apámat értem.
Mindegy,most úgy sincs itt,szóval bömböltethetem a zenét ... épp Harry szólója jött,mire édes drága apukám beszállt a kocsiba és kecsesen átkapcsolt egy másik zeneadóra.
- Miért kell neked ilyen nyálas zenéket hallgatnod ??? - kérdezte olyan arccal,mintha épp a földet szeretném körbeutazni 80 nap alatt.
- Akkor neked miért kell Laurennel együtt lenned ??? - vágtam vissza - inkább visszamehetnél anyához.
Ajaj ... tudtam,hogy ez kényes téma.  Ettől a mondattól az arcán a szivárvány össze színe átfutott és erősen megmarkolta a kormányt.
- Tudod,hogy nem szeretek erről a témáról beszélni. Azért vagyok Laurennel mert szeretem őt és ez ellen sajnos semmit sem tehetsz. - zárta le nyomatékosan mondókáját. Nagyon fájt nekem ez az utóbbi része a mondatnak,így az út hátralevő részében nem is igen szóltam hozzá,ezzel utalva arra,hogy kissé megharagudtam rá. Csöndesen telt el az a fél óra míg oda értünk a díjátadó helyszínére,de mielőtt kiszálltunk az autóból,így szólt hozzám :
- Tudom,hogy most mérges vagy rám,de szeretném ha legalább próbáld meg magad jól érezni ezen az estén. Azzal is tisztában vagyok ,hogy utálod az ilyeneket,de a kedvemért tedd meg.
Mit mondhatnék,sosem tudok rá haragudni.
Miután kiszálltunk a kocsiból apa karon fogott engem és minden egyes szempár ránk szegeződött. Nem voltunk a kiöltözés hívei ezért apám egy sima fekete öltönyt én pedig egy zöld,pántnélküli térdigérő ruhát választottam. Miután lementek a fotózkodások, bementönk és elfoglaltuk a helyeinket,de ami utánna jött az valami hihetetlen.


Na ez lenne az első fejezet. Légyszi iratkozzatok fel,és komizzatok :) Pár nap múlva jön az új rész :)